2014. dec 05.

Kik kapnak a fóliából?

írta: Blogin
Kik kapnak a fóliából?

Alapvetően azok, akik kérnek: már az első nap kaptunk egyéni jelentkezéseket olyanoktól, akiknél kikapcsolták a fűtést, de természetesen alapítványokkal és egyesületekkel működünk együtt. Amit sokan nem tudnak: egyáltalán nem hajléktalanok vannak túlsúlyban a krízishelyzetben lévők között. Nagyon sok nehéz sorsú család is van, ahol van ugyan hová hazamenni, de nincs pénz fűtésre, így családok, egyedül élő idős emberek is kapnak a fóliákból.

Holnap, tehát szombaton 16 órakor a II. János Pál pápa téren ételosztás keretében 200 db fóliát kiosztunk (eső esetén a Bérkocsis utcában). A jövő héttől pedig a kiosztásban az alábbi alapítványok érintettek, a fönnmaradó darabokat köztük osztjuk majd szét:

Katolikus Karitász: Eredetileg a teljes kiosztást rájuk bíztuk volna, de tegnap, az indulás előtt visszamondták. Sikerült mégis megállapodni, és a szükséges mennyiségben rájuk bízzuk majd, hogy eljuttassák a szükséghelyzetben lévők számára.

Menhely Alapítvány: A Fedél Nélkül című lapot is kiadó alapítvány a hajléktalanoknak segít, krízisközpontjaikban nagy szükség van a fóliákra.

Menedék Alapítvány: Migránsokat segítenek, több száz menekült jelenleg is fűtetlen helyiségekben van elhelyezve.

shutterstock_220852882.jpg

Ezen a blogon folyamatosan képi beszámolókkal igyekszünk jelentkezni, és jelezzük is, hová kerülnek az adományok. Nagyon jól haladunk: ha a mostani tempóban folytatódik a gyűjtés, akkor további közhasznú egyesületeket, alapítványokat és civil szervezeteket is bevonunk.

Szólj hozzá